(Gondolatok egy versről, annak kapcsán, hogy február 17-én lett volna 80 éves Kondor Béla))

            Színeket és hangokat kapcsol egymáshoz Rimbaud, a modern költészet előfutára, A magánhangzók szonettje c. versében:

                                   „Szurok Á! Hó É! Rőt I! zöld Ü! Kék O! – csak egyszer

                                     lehessek titkotok elbeszélni bátor!”

A rövid szonettbe az egész mindenség belefér, az utolsó ítéletig, a Csöndig:

                                   „melyben világok és angyalok keringnek,

                                     Oméga! – viola sugár az Ő szeméből!” 

            Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének költője is arra vágyott, hogy a „mindenséget” vegye versbe. Kosztolányi Dezső pedig egyik korai versében, a Mostan színes tintákról álmodom címűben (A szegény kisgyermek panaszai c. kötet) Rimbaud-hoz hasonlóan a színek jelentését veszi sorra. Kezdi a sárgával, mely a boldogság, a szerelem színe, s befejezi az arannyal, amely egy felsőbb szféra, az anyai szeretet, jelképe. Színekkel meghódítani, otthonossá tenni a világot, ez Kosztolányi törekvése.

            Kondor Béla színekről írt verse, Értekezés a színekről, első kötetében, a Boldogságtöredékben jelent meg. (1971)

            Ím itt a vers:

Kondor Béla: Értekezés a színekről

A fehér gyász-szín,

könnyekkel sós vízzel mosdatott

feketeség.

Karok, combok, a kényes nyak

és holdvilágképű hűs hasak

színe, ahová fejet hajthatsz

szomorúságodban fülelni.

A vörös vércsomók, erek

és kiáltozások szép színe.

A vörös csavaros út

a kékbefulladó kék hegyre fel;

és nincsen alatta semmi hegy.

A szürke, mint haldokló

motorok gőze;

lármás és rossz szagú.

A lila szín titkos ösvény

és menetelnek rajt

sárga öltözékben sokan.

Lábuk helyett csizma

s a fejük helyett narancs,

rémülten lángoló narancs.

A barna pedig gömbalakú

és ráncos, mint a Föld nyaka

A zöld meg vékony abroncs;

a tenger ki ne loccsanjon

- az a mérges tenger –

füst, kén és lehellet

ne törjön elő,

amikor az Úristen

vigyázni restell.

Kondor is egy világot zár versébe, mint Rimbaud és Kosztolányi, de ennek a világnak máshol vannak a határai. Nem az egész univerzum az idők teljességéig, s nem is a lélek tartománya, mint az említett költőknél, hanem maga a Földünk különös színeivel.

            Kondor Béla szinte mindvégig párokba rendezi a színeket: a fehérrel és a feketével kezdi, aztán következik a vörös és a kék, majd a szürke egyedül, ezután a lila, a sárga és a narancs hármasa, külön a barna és a zöld...

            A fehér és fekete azonos, ugyanis a feketét a könnyek mosták fehérre. Ahhoz, hogy a feketéből fehér legyen, s a gyászból eljussunk újból a tisztaságig, jóságig, ártatlanságig, mennyi sírásra, szenvedésre van szükség. A különös átváltozás a halált oldja fel. A test vigasztalást is jelent: van, hová „fejet hajtani” a szomorúságban.

            A következő versszak ellentétben van az előzővel, hisz a vörös a vér, a szerelem, a szenvedély színe. A vöröst azonban elnyeli a messzi kékség, amint a szenvedélyre a nyugalom következik. A két szín itt is kiegészíti egymást.

            A szürke a modern nagyváros, a modern kor színe, amikor a motorok füstje fenyegeti az embert. Kondor máskor kedvtelve rajzolja meg az ipari civilizáció kellékeit.

            A következő mozgalmas versszak három színt foglal magába. A lila az egyensúly színe, (titkos ösvény), uralkodói, királyi szín, a sárga (energia) öltözékben menetelőkből csak a csizma látszik, a rémülten lángoló narancs is energiát sugároz, de félelmet is…

            Ez az egész dinamikus kavalkád rávetül a barnára, a ’gömbalakú, ráncosnyakú’ Földre. A barna a megbízhatóság színe.

            Ugyanakkor az utolsó versszak más színben láttatja a Földet. A zöld szín, az élő természet színe, a Földet összefogó abroncs vékony. A tenger a kéket hívja elő tudatunkban. De nincsenek kizárva a katasztrófák. Füst, kén törhet elő. Ez részben visszautal a nagyvárosi, pusztító szürkére, de sokkal nagyobb méretű: az egész Földet fenyegeti. Világunk veszélyeztetett, olykor Istentől elhagyott.

            Pilinszky Apokrifjára emlékeztet a költemény befejezése, a végítélet látomására.

2009

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.