2011.08.26. 21:35
Névadónk, Sztehlo Gábor
Sztehlo Gábor (Bp., 1909. nov. 25. – Interlaken der Oberhasli, Svájc, 1974. máj. 28.) evangélikus lelkész
1909-ben született Budapesten. Családjában több generációra nyúltak a lelkészi hivatás gyökerei. 1927-ben érettségizett, majd 1931-ben Sopronban elvégezte az evangélikus teológiát. Az egyetem alatt egy évet Finnországban töltött, ahol az ottani népfőiskola intézményrendszere volt rá nagy hatással. Tanulmányait befejezve Újhatvanban szolgált, ott templomot épített . 1935-42 között Nagytarcsán volt lelkész, ahol a finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet 1938-ban alapítottak meg. 1942-től 1944 tavaszáig a bányai egyházkerület lelkésze, 1944 nyarán fővárosi kórházi lelkész volt.
Sztehlo Gábor szívéhez különösen közel állt a gyermekek sorsa. Már 1942-ben szerette volna, ha az egyház egy árvaház igazgatásával bízza meg. Végül 1944-ben kezdhette meg a zsidó gyermekek szervezett mentését: kinevezték a református egyházzal közösen létrehozott gyermeksegítő egyesülethez, a Jó Pásztorhoz. Az otthon egy elhanyagolt bérház eldugott lakásában volt, zsúfolva bútorokkal. Nyilvánvaló volt, hogy új otthonokra lenne szükség, de ezek megszerzése igen veszélyes vállalkozás volt akkoriban. Tárgyalt kereskedőkkel, ügyvédekkel, sőt az uralmon lévő nyilas vezetőkkel is, akik internálással is megfenyegették. Ekkoriban már a svájci és a svéd követség mellett is működtek jól szervezett csoportok, ezért Sztehlo Gábor velük kezdett dolgozni. Hamarosan megbízást kapott a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt álló új gyermek-menedékhelyek létrehozására. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását.
Noha a Vöröskereszt szervezte az otthonok élelmezését, Budapest ostromának idején ez is akadozott. Ez a helyzet az otthonok vezetőit számos leleményre kényszerítette. Mindent felhasználtak, a hólevet is. Kezdetben csak mosakodásra, később már forralva, ivásra is.
A pincében folytatott élet összekovácsolta az embereket. A gyerekek számára minden napra szerveztek valamilyen foglalkozást: tanítást, népdaléneklést, különféle kvíz- és barkochbajátékokat, illetve a munkákba is bevonták őket.
Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.
A háború után sok gyermekért eljöttek szüleik, sokan voltak azonban, akikért nem érkezett senki. A harcok elmúltával fontossá vált a lelki sebek gyógyítása, a nevelés, amely esélyt ad a gyermekeknek arra, hogy megtalálják helyüket az életben. Még a pincében töltött időszak alatt az iskoláskorú fiúkkal együtt gondolkodva Sztehlo Gábor megálmodott egy közösséget, egy kis államot, ahol új utakat, új világot építhetnek, amelyben újszerű pedagógiai elvek érvényesülnek. A Weiss Mandfréd család által felajánlott zugligeti villák ideálisnak látszottak ezen álom megvalósítására, az otthonok létrehozására. Az egyik otthon volt a Farkastanya, itt alapították meg a Gaudiopolisz Ifjúsági Államot, az öröm városát. Célját a következőképpen fogalmazták meg:
„Krisztus evangéliumának szellemében társadalmi korlátokat megszüntetve, önálló, öntudatos, önismeretre és önbírálatra törekvő, gyakorlatilag ügyes és elméletileg képzett magyar embereket nevelni.”
A gyerekek ünnepségeket szerveztek: könyvtárt, énekkart alapítottak, szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. Volt alkotmányuk, és önálló törvénykönyvük. A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt.
Egy önkormányzati testület kormányozta ezt az államot, amely az „anyaállam”, a PAX Szociális Alapítvány területén és keretein belül működött, demokratikus alapon. Szabad és titkos választások útján bízták meg funkciójával a miniszterelnököt, és a minisztereket. A munkaügyi miniszter tervezte a munka beosztását, a kultuszminiszer versenyeket, színielőadásokat szervezett, felelős volt a faliújságért, míg a belügyminiszter nyomozott az esetleges „bűnügyekben” vagy kihágások esetén.
Minden lényeges dolgot megtárgyaltak Gábor bácsival, de ő csak „beszélgetett” velük, semmit sem döntött el. Észrevétlenül, láthatatlanul irányított.
A Gaudiopolisz 1950-es államosításáig Sztehlo Gábor ragaszkodott ahhoz, hogy tekintet nélkül a vallási, faji, nemzeti és egyéb különbségekre, valamennyi gyermeken segíthessen.
Az otthonok államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben, 1951-től pedig egy évtizeden át a pesthidegkúti sérült gyermekeket gondozó szeretetotthon vezetője. Az 1956-os forradalom leverése után családja Svájcba költözött, de ő nem tartott velük, mert folytatni kívánta munkáját. 1961 decemberében utazott Svájcba családjához, ahol megbetegedett. Felépülése után Hofluh-Hasliberg, majd Interlaken der Oberhasli területi lelkészeként folytatta tovább tevékenységét. Mivel útlevele lejárt, még látogatóként sem térhetett vissza Magyarországra. A szigorú korlátozást a svájci állampolgárság elnyerése oldhatta volna fel. Áhította a tíz éves várakozás leteltét, hogy hazatérhessen hazájába. Két hónap választotta el álma megvalósulásától. 1974 május 28-án halt meg, a svájci Interlakenben.
Sztehlo Gábor 1972-ben megkapta a legmagasabb izraeli kitüntetést, a Világ Igaza címet, Jeruzsálemben pedig az üldözötteket mentő keresztyének ligetében egy fa őrzi emlékét.
Naplója végén a következőképpen összegezte életét:
„Álmaim megvalósultak és életem tartalmat nyert. Ha pedig az ember életének van tartalma, ha tudja, miért él, akkor biztonságot és nyugalmat érez, ez pedig a legtöbb, amit e nyugtalan és pillanatnyi élvezetekben elégő világban kívánhatunk.”
Hamvait hazaszállították, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Az emlékére készült Gaudiopolisz - In memoriam Sztehlo Gábor c. film 1989-ben kapott Európa díjat mint a legjobb televíziós film.
Az ő személye adott ihletet a Valahol Európában c. film megrendezéséhez.
.jpg)
Széles körű összefogással készült szobrát születésének századik évfordulóján avatták a budapesti Deák Ferenc téren.
Életéről, munkásságáról, naplójából számos könyv készült.
Forrás:
Havasi Ferenc: Sztehlo Gábor Magyar Életrajzi Lexikon Wikipédia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.03. 07:24:20
Köszönöm,hogy ilyen kiváló post készült az egyik XX. századi példaképem emlékére!