Senkit sem felejtett el a műsorvezető, szinte név szerint sorolta az elmúlt évek főszereplőit. Amely szó elhangzott, belülről jött, igaz volt. Mindenki készült. Tanítványaink akár a színpadon, akár a színpad előtt, átélték a pillanat szépségét.
    Vannak örök szavak, maradandóak, pl. Tóth Árpád Április c. verse, melyet továbbgondol az ember, bár az érettségizők – érthetően - a mindennapos vizsgák lázában élnek. Ennek a versnek a zeneisége, játékossága mindjárt az első versszakban magával ragad:

                                                     Április, ó, április,
                                                     Minden csínyre friss
                                                     Faun-bokájú vad suhanc,
                                                     Újra itt suhansz.


    Minden megszépül, még a szenny is, hisz a költő beleszövi a nem szépet is, a nosztalgia fájdalmát is.

                                                     Zsupsz! A földre hull a fény!
                                                     S ím a föld alól
                                                     Nyűtt hang szól, tán a szegény
                                                     Por maga dalol?


    A vershez – alig észrevehetően – két zenei részlet kapcsolódott. Picinyke részletek. Az egyik Beethoven Tavaszi szonátájából, ahol is a „scherzo nyaktörő szinkópákkal űzött kacagó játék.” A másikban (Mozart Klarinétötös, Larghetto, ’kellő méltósággal’) oly finoman fejezi ki a hegedű az eltűnő időt. Smetana Moldva szimfóniája is ezért kísérhette a zászlóátadást.
    A végén komoly szavak hangzottak el (cseppek a tengerben): ember légy fiam. Komolyság minden játék vége. Játékos komolyság hatotta át Spiró György remekbeszabott portréját Bada tanár úrról1, aki valóban tanított itt Lőrincen, a mi gimnáziumunkban. Ars poeticája a mienk is lehetne: a diák kapja meg „a lelkesedést, a kitárulkozást, a szellemi kalandozás lehetőségének páratlan, csodálatos élményét.”
    Nem hiszem, hogy most mindenki rohanni fog a könyvtárba, a Müpába. Nekem is sok-sok évbe tellett, míg valamennyire közel kerültem a zenéhez. De valami talán a jövőben is velünk marad, felcsillan a némaságban, mint szemek sarkában a könny.  
Fotók
2010. 05. 04.
                                                                                                      LP
    
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr31975823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.