Malek Andrea a Tolnay Szalonban. Báj, feltörő kacagás, természetesség, humor, irónia. Minden szereplés vallomás. Ez a mostani az összetartozásról szól (Walter Lochmann), illetve arról, hogy a művésznő szeret szerepelni, sőt főszerepet játszani. Mint most, nagy pocakkal is. Megtudjuk, hogy a kisbaba időnként nyújtózkodni akar.

      Akkor a legmeghatóbb, amikor hangja anyjára, Toldi Máriára emlékeztet.

*

      Tóth Krisztina új verseskötetében (Magas labda, 2009) nem egy utalást fedezhetünk fel József Attilára: a folyó „emleget dinnyehéjat, vízfoltos falon a csöndet / egy termet, ahol az idő térképei rajzolódnak…” (Vö. Dunánál, Külvárosi éj). Az anyamotívum is felbukkan: „mind hogy bolyong és nincs egynek se útja, / mindig az anyák szülik újra / az árvaságot.” A Születésnapomra versformája is ismétlődik egyik versében (Futrinka utca).

      József Attila életművét nemcsak az irodalomtörténészek kutatják rendületlenül, de olvassák a költők is, beleszövik műveikbe. A klasszikus századokban is megvoltak a jól bevált példaképek. Később a modern költők az új, sosem volt mű megalkotására törekedtek.

      Ma élvezettel idézik újra a „régit”, József Attilát, talán azért, mert olyan mondanivalója volt, melyet csak ő tudott elmondani, s olyan nyelven, melynek szavai közkincsnek számítanak.

*

      Egy jó definíció: „A jó regényt érdekes cselekmény és plasztikus karakterábrázolás jellemzi, méghozzá szoros kölcsönhatásban.” (Heller Ágnes, ÉS, 2010. dec. 3.)

*

      Amiért irigylem Bécset. 2007-ben volt az Albertinában egy nagy Picasso-kiállítás. Alig telt el három röpke év, és itt az újabb. A mostani a II. világháború utáni korszakot mutatja be. Olyan jelentős műveket, mint A hullaház, A szabin nők elrablása, A műteremben és még sok békegalamb.

      Michelangelo grafikái persze önmagukban is csodálatosak, de felkeltették a vágyat: Rómába, Firenzébe utazni, s saját szemünkkel érzékelni? Hogy m ia különbség a halvány rajz és büszke szobor között.

*

Karinthys:

-         Álmodtam valami hülyeséget.

-         Nem, fiam, az valóság volt.

*

      Gyerekszáj németórán. „Németországban már a második nap tudtam, hogy ’teuer’ az drága.”

*

      Színházi dolgok. A Magyar ünnep a Nemzeti Színházban, Závada szövege, Alföldi rendezése. Az ünnepet ironikusan kell érteni. Milyen ünnep az, melynek tragédia a vége?  Az út kezdettől fogva hamis, hisz a résztvevőkre vakságot bocsátott a teremtő. Jó lenne, ha sokan megnéznék a kiváló előadást, s így szembesülnének a magyar történelem eme hét évével… (1940-1946). Persze biztosan voltak, akik felháborodtak a meztelenkedéseken, de a gyilkosságokon nem!!

      Örkény Pisti a vérzivatarban c. groteszk játéka jutott eszembe (1979, Pesti színház), amikor is a sok Pisti közül néhányan helyet cseréltek a Duna-parti kivégzéskor. Mert kicserélhetők vagyunk!

      A jó színház tudatos provokáció. Závada felkínálja a lehetőséget, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Jók és rosszak vagyunk egyszerre, csak a hatalom rossz. Őrizkedjünk tőle, sugallja a mű - de nincs hova menekülni.

      Feltűnik a színpadon Znamenák István, akinek Pierre-jét éppen most néztem meg a Megáll az idő c. filmben. 29 év telt el azóta. A kamasz hőst fel nem ismertem volna a kicsi, mérges katonatisztben, aki nem sokat ér igazságával, talán ezért hatalmasodik el rajta téveszméje s veszejti el.

      Láttam még a Cabarét a Centrál Színházban. Ugyanaz a téma, csak a helyszín változik. Marozsán Erika belépője kifogástalan. Egy mulatóban nagyon kell tudni énekelni és táncolni. Később, amikor kibontakozik a történet, s mindenre rávetül a kor árnya, már nem annyira fontos a külsőség. Az egyik legvarázslatosabb pillanat a 2. rész elején Keresztes Tamás Hitler-paródiája. Chaplinnel ér föl. Mulatságos és szívszorító az idősek szerelme. (Básti Juli, Haumann Péter) Az utóbbi, a derék zöldséges nagyon természetesen németnek vallja magát és nem zsidónak, de ez nem fogja megmenteni.

      Ebben az évben utoljára színházban. (dec. 30.) Vígszínház: Egy csók és más semmi. (Eisemann-Halász-Békeffi) Eredetileg 2002-ben mutatták be. Akkor is láttuk. Akkor még Kamarás Iván volt a szépfiú. Felhőtlen szórakozás.

*

      Legnagyobb színházi pillanatok életemben: Kálmán György a bolond szerepében, Lear király. Gábor Miklós Hamletje, IV. Henrikje, Oidipusza, elejétől a végéig. Darvas Iván Egy őrült naplójának minden perce. Béres Ilona a Házmestersiratóban egy oszlophoz kötözve. Psota Irén a néma Kattrin szerepében. Az ágyúdal a Koldusoperában: Márkus László, Gábor Miklós.

*

      Kezet fogtam egyszer Habsburg Ottóval, akiből akár magyar király is lehetett volna. (P.P. mondta, okos ember, kár, hogy Habsburg.) Ennél magasabb rangban levő személlyel nem szeretnék találkozni. Illetve, ha lehet, minél később.

2010. dec. 31.

     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr482578232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.