Szabó Lőrinc: Sivatagban

  

                       Láttam őt, aki mindent látott,

                       láttam a Szfinkszet. Mosolya

                                                üres volt és még üresebb lett

                                                tőle a halott Szahara.

 

                                                Láttam őt és megszólitottam,

                                                mint porszem a sivatagot:

                                                Te, óriás, mondd meg, mit érek

                                                én, aki csak ember vagyok?

 

                                                És végignézett az időn és

                                                rajtam és szólt a szörnyeteg:

                                              „Az örökkévaló világnál

                                                többet ér egy perc életed.”

 

                                                Végignézett a pusztuláson

                                                és szólt a Szfinksz ötezer éve:

                                              „Egy perc örömöd többet ér,

                                                mint a Föld minden szenvedése.”

 

                                                És csönd lett. És én hazajöttem,

                                                s velem jött a Szfinksz mosolya,

                                                s mindenütt és rémülve látom,

                                                hogy őneki van igaza.

 

                                                Hazajöttem, megöregedtem,

                                                vén vagyok, mint ő, szörnyü vén,

                                                s ülök a növő sivatagban,

                                               melyet az idő fúj körém.

 

                                                S aki kérdez, annak a porba

                                                jeleket húzva felelek:

                                              „Az örökkévaló világnál

                                                többet ér egy perc életed.

 

                                                Többet ér egy perc örömöd,

                                                mint a Föld minden szenvedése!”

                                                S betűim belevesznek a

                                                futóbolond idő szelébe.

 

 

 

            Egy nagy költő kevésbé ismert verse is tartogat meglepetést az olvasó számára. Tanulmányozhatjuk, hogyan árnyalja a mű a költőről eddig kialakult képet, hogyan illeszkedik az életműbe, sőt századok, évezredek végtelen folyamába.

            Szabó Lőrincről szólva nem árt, ha elolvassuk a költőbarát, Illyés Gyula esszéit, mert az effajta írások néha sokkal többet árulnak el a szerzőről, mint vaskos tanulmánykötetek. Illyés a Te meg a világ c. kötetről írja: Soha még magyar gondolati líra addig ilyen csúcsokra még nem jutott…”

            Az általunk kiválasztott vers a következő, a Különbéke c. kötetben jelent meg. A korábbi versgyűjteményt, a Te meg a világot, a kritika elismeréssel fogadta, nagyra becsülte. Az újabb kötetben folytatódik annak bemutatása, hogy: „Rút volt, pokol, Kettő az Egy Világ:” (Tücsökzene, 229) Már kialakult a költő későmodern stílusa, klasszicizmusa, melyben hangot ad a megrendült hitnek, a kettévált világ, a válságba jutott személyiség drámájának.

            A Sivatagban cím utal egyrészt a valóságos élményre és metaforikusan a költő helyzetére, a társadalomban elfoglalt helyére, magányára. A versnek epikus magja van, elbeszéli-megjeleníti a Szfinksszel folytatott dialógust. A Szfinksz ismert alakja a görög mitológiának. Ő az, aki kérdéseket tesz fel a vándornak. Itt a szerepek felcserélődnek. A „porszem” szólítja meg a „végtelen” idő és a természet gyötörte óriást:

 

                                                                       „… mit érek

                                              én, aki csak ember vagyok?”

 

            Mit ér az ember, összemérve a végtelen idővel dacoló Szfinksszel, aki a tudás birtokosa is, ugyanakkor ember alkotta mű? Vajon mi lesz az ember művének sorsa a végtelen időben? Már a válasz előtt tudjuk: a sivatag halott, a Szfinksz mosolya üres, semmitmondó. Minden reménytelen.

            Az 1-2 vsz. a kérdést tartalmazza, majd a 3-4. vsz. a Szfinksz válaszát. Az emberi mérce és a végtelen szembeállítása itt is folytatódik: örökkévaló világ <> egy perc élet, majd megcseréli az ellentétpárt: egy perc öröm <> minden szenvedés. Az első ellentét feltehetően a művészetre vonatkozik, a második a vallásos szemléletre.

            Élet és öröm. Az emberi élet akár egy perce fontosabb, értékesebb mindennél. Rokon ez a felfogás Kosztolányi Halotti beszédével, amely az élet egyediségét és megismételhetetlenségét hangsúlyozza. Catullus az egyik ős, aki mérhetetlenül vágyott arra, hogy élvezze a jelent.

            A vers további része (5-8. vsz.) arról szól, mit kezd a lírai én ezzel a bölcsességgel a mindennapokban. Az ismétlés mellett a párhuzam is kedvelt költői eszköze Szabó Lőrincnek. Az idő most őt változtatja Szfinksszé, s a saját bőrén tapasztalja a Szfinksz igazságát. Szörnyű szörnyeteg Szfinksznek lenni a halott sivatagban, most átéli ő is a hiábavalóságot, a magány ürességét. Most őt kérdezik, miként ő faggatta kezdetben a Szfinkszet. Az ő igazsága hangzik fel újból. A költő összevonja, szórendcserével kiemelve lényeget:

 

                                               „az örökkévaló világnál

                                                 többet ér egy perc életed.

 

                                                Többet ér egy perc örömöd,

                                                Mint a Föld minden szenvedése!”

 

            Hasonlóan különleges hangsúlyt kap – minden negatívum ellenére – az öröm, a derű a Különbéke c. versben („fütyörészek / és nevetek”), valamint a Mozart hallgatása közben c. versben („Csak derűs órát veszek tudomásul!”) Csak ez ellensúlyozhatja az elmúlást. Még az alkotás is hiábavaló:

 

                                               „S betűim belevesznek a

                                                 futóbolond idő szelébe.”

 

            A befejező sorok pedig mesterének, Babitsnak szavaira rímelnek, a költő tehetetlen az idő pusztítása ellen:

 

                                               „ami betűt ágam írt a porba,

                                                azt a tavasz sárvize elsodorja.”

 

            A költemény nem képekben gazdag, inkább az elrendezés, a felépítés, az alakzatok teszik művészivé a verset. Említettem az ismétlést: a láttam háromszor, a végignézett, hazajöttem kétszer. Fokozással egybekötve: „vén vagyok, mint ő, szörnyű vén.” Az idő is kulcsszó, többször ismétlődik (a pusztulással válik azonossá), majd aktívvá válik: az idő fúj a költő köré sivatagot. A költő a végén jelzővel minősíti a folyamatot: „futóbolond idő”. A vers lényegét kitevő két szentencia is ismétlődik.

            Az áthajlások sokasága az élőbeszédhez közelíti a verset. A már idézett 2. vsz. finoman utal Szabó Lőrinc individualizmusára:

 

                                                                   „… mit érek

                                              én, aki csak ember vagyok?”

 

            Itt még az alliteráció is nyomatékosítja a mondanivalót. Példa rá az utolsó előtti sorból: „betűim belevesznek…” A szabadon kezelt jambikus verselés a vers lendületéhez járul hozzá, félrímek nyomatékosítják a vers kulcsfogalmait.

            Jellegzetes Szabó Lőrinc-vers. Mint életének egyik fájdalmas fordulójánál (1946) elmondja: individualista vagyok, csupán a művészet érdekel. Fájdalmas dolog ráébredni arra, hogy a művészet sem pótolja a veszendő életet. Ugyanaz a por temeti be Madách piramisát és Szabó Lőrinc Szfinkszét.

 

2010. december

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr382667157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.