Egy kicsit rendhagyó módon, most nem diák írást, hanem Varga Levente tanár úr versét olvashatjátok.

Mákó Karácsonykor                                       

Zúzmara hull az ezüstös határban

Fehér fent a fenyő a Kárpátokban.

Nincs a természetben sehol sem élet,

Valaki a tájra fehér zászlót tett.

 Benéz az út, végigfut a faluban,

Két oldalt házak sorakoznak sorban.

A téli szélben kopasz fák bólogatnak,

Az ablakokban gyertyafények ragyognak.

 Jó illatok szivárognak ki az útra,

Megsült a kemencében a diós tészta.

Kikészítik a szép ruhát reggelre,

Felmegy velük az út a templomkertbe.

Ragyogó öreg, és fiatal arcok.

Kucsmák szélén piros virágcsokrok.

Lányok fején párta csillog, arcukon öröm,

Hogy övék lesz a legszebb lakodalom.

 Az alszegtől a felszegik kántálnak

A fiatalok ősi dalokat, nótákat.

„Csillog, villog már fent ragyog”.

Az út szíve is hevesebben dobog.

 Zajlik a gyöngyökbe csomagolt világ,

Tulipántos ládába zárt ifjúság.

Mákó mintha Meseország lenne,

Az elrabolt Európa szívébe rejtve.                                 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.