konyvtarosok 2013.01.25. 10:45

Tudtad-e...?

elemi álom.jpgAz olvasástól inkább elriasztó irodalomtanítás?

A magyartanárok többsége nem számított arra, hogy az új tantervek nagyobb teret, több időt biztosítanak a diákok kedvelt olvasmányainak feldolgozására, és szakítanak az ötven éve uralkodó kronologikus, kizárólag irodalomtörténeti szempontú tananyagrendezéssel.  'Így képességfejlesztésre és olvasásra nevelésre nem jut idő, csak frontális munkára." -  mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Az általános iskola felső tagozatára, az olvasóvá nevelés legfontosabb időszakára készült egy alternatív tanterv, de összességében így is alacsony a kortárs művek, illetve az ifjúsági regények aránya.
Bár a 15-16 évesekhez a 20. század prózaírói és költői alighanem közelebb állnak, mint a tantervben előírt Szigeti veszedelem vagy az Isteni színjáték, a pedagógusoknak nem lesz arra valódi lehetőségük, hogy átcsoportosítsák a tananyagot, és például az anakreóni dalokkal együtt József Attila-dalokat is tanítsanak.
A középiskolásoknak is elkészült egy alternatív  -  Balassi Bálintot például Varró Dániellel, a Halotti beszédet Márai-művekkel egy egységben tárgyaló, elsősorban nem a kronológiára, hanem a motívumokra építő  -  irodalmi tanterv, de az már a tervezetek között sem jelent meg.  A gimnáziumi sorvezetőbe bekerültek ugyan a Magyartanárok Egyesülete által korábban kifogásolt Szabó Dezső Ady-esszéi, Nyirő József Kopjafák, valamint  Uz Bence című műve, de ezek helyett fel lehet dolgozni az órákon Szabó Magda Abigéljét vagy Mészöly Miklós egy-egy művét is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr765040622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.