Részletek Petőfi Sándor naplójából:
(...) Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt meghítam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.

Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszky és Jókai proclamatiót szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. (...)
A mint a proclamatio elkészült, s indulófélben voltunk azt kérdém, micsoda nap van ma?
Szerda, felelt egyik.
Szerencsés nap, mondám, szerdán házasodtam meg!

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiót olvasta fel, én Nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.

(A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A kávéházban azon határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, a mint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proclamatiót és én elmondtam a Nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a seminariumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg.
(...)
Jókai ismét fölolvata a proclamatiót s a tizenkét pontot, s én velem elszavaltatták a Nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták s a refrainban előjövő „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.
(....)
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.
A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is, és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek! ...
(...)
Ez volt március 15-ike. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre emlékezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, a mi volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermekeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.

„Részletek Petőfi Sándor naplójából:
(...) Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt meghítam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.

Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszky és Jókai proclamatiót szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. (...)
A mint a proclamatio elkészült, s indulófélben voltunk azt kérdém, micsoda nap van ma?
Szerda, felelt egyik.
Szerencsés nap, mondám, szerdán házasodtam meg!

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiót olvasta fel, én Nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.

(A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A kávéházban azon határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, a mint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proclamatiót és én elmondtam a Nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a seminariumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg.
(...)
 Jókai ismét fölolvata a proclamatiót s a tizenkét pontot, s én velem elszavaltatták a Nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták s a refrainban előjövő „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.
(....)
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.
A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is, és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek! ... 
(...)
Ez volt március 15-ike. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre emlékezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, a mi volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermekeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.”

nekenemmindegy.jpg

konyvtarosok 2015.02.20. 09:32

A hónap képe

polc.jpg

konyvtarosok 2015.02.05. 07:54

A hónap verse

januar.jpg

Csukás István: Január lekocog a lépcsőn

Január lekocog a lépcsőn,
hóval teríti a vedlett falakat,
itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr,
ahol a kabátja elszakadt.
.
Vigyázva lépkedek a hóesésben,
meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig,
fehér lett üstököm, s a hátamon
habzó angyalszárny világít.
.
Lábammal írom most a verset,
e séta lesz most a költemény,
bár összevissza ritmusban lépeget,
de azért van benne zene és remény,
.
hogy lábtörés nélkül elérek a célig,
s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra,
válluk vonogatva elmaradnak a fák,
sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa.
.
Kisandítok a hó alól, a tél alól,
sirály sípol, beérkező vonat dudál,
kemény sarokkal hersegve csúszkál
s a jégbe monogramokat vés február!

Hószállingózás -1 °C Hószállingózás Anton Pavlovics Csehov (Fotó: Listal.com) Csehov napja Radnóti Miklós (Fotó: PIM) Dedikációk Radnóti Miklóstól Szerb Antal író, irodalomtörténész (Fotó: OszK) Szerb Antal tragédiája Paul Newman (Fotó: Listal.com) Paul Newman, a kortalan sztár Dedikációk Radnóti Miklóstól Aktuális Kultúra Psziché Szubkultúra Gasztro Kultúra+ Blog Galéria Fővárosi Állat- és Növénykert, keselyű (Fotó: Bernd Bleiel/Cultura.hu)Állatkert Budapest szívében Sziget Fesztivál, 2014 (Fotó: Cultura.hu)Sziget szabadon Könyves sikerek és csalódások 2014-ben "Az év felfedezettjei a fiatalok" Szegő János, Magvető Kiadó szerkesztő Kiadói körkép - További válaszok “Jó könyveket, regényeket vártam” “Amit vártam az évtől és beteljesült” “Lefektethettük az alapokat” “Viszonylag jól sikeredett az év” “Úriember csalódásairól nem beszél” Problémás a könyvpiac “A Pagony immár nem csak Pagony, hanem Tilos az Á is” Idénre relatíve sok a “szenzáció” Időjárás Budapest Ma Havazás -5 °C / 0 °C Havazás Jelenleg Hószállingózás -1 °C Hószállingózás Holnap Havas eső -1 °C / 5 °C Havas eső köpönyeg.hu Idézet T.S. Eliot (Fotó:poetryarchive.org) A pusztításnak, és a teremtésnek is megvan a maga ideje. T.S. Eliot Új idézet Nap képe A C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös Salgótarján közeléből fotózva 2015. január 13-án este. (MTI F A Zórád A Zórád – Swift: Gulliver Lilliputban 2. Zórád Ernő - Jonathan Swift: Gulliver Lilliputban 05 (Fotó: zoraderno.hu) A Zórád – képregények A Zórád – Swift: Gulliver Lilliputban Archív dec. feb. 2015. január H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 Ma történt Levél Meghalt Deák Ferenc magyar politikus, a "Haza bölcse". (139 éve) Levél V. László esküt tett az ország szabadságjogainak megtartására. (562 éve) Levél Létrejött az utrechti Unió. (436 éve) Levél Az Amerikai Egyesült Államokban kihírdették a honosítási törvényt. (220 éve) Levél Párbajban meghalt Alekszander Puskin orosz író, költő, drámaíró. (178 éve) Levél Megszületett Anton Pavlovics Csehov orosz drámaíró (Sirály, Cseresznyéskert). (155 éve) Levél Megszületett Páger Antal színész. (116 éve) Levél Budapesten megszületett Kemény Henrik, Kossuth-díjas bábszínész (Vitéz László). (90 éve) Levél Megszületett Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök. (84 éve) Levél Megszületett Robin Morgan amerikai szerkesztő, feminista, írónő. (74 éve) ezenanapon.hu Olvasóink ajánlják Vers a hétre – Csukás István: Január lekocog a lépcsőn Szerző: Lázár Zsanett / 2014. január 27. hétfő / Kultúra, Irodalom Csukás István, SüsüCsukás István többszörösen kitüntetett magyar író és költő meséin több generáció is felvidult már akár Süsü, Mirr-Murr vagy Pom Pom kalandjait hallgatta. Versei éppoly melengetők, mint meséi és regényei, akár a januári hidegben is. Vers a hétre, de milyen vers és ki írta? Ismerjük őt, sőt, úgy érezzük, a barátunk, játszótársunk, huncut nagyapónk, akinek víg, gyermekien tiszta lelke mindig megnyugvást, biztonságot nyújt. Tudjuk, hogy versei is éppannyira komolyak, mint meséi és történetei, mégis mindig minden sorában találunk valamilyen útmutatót, naiv vágy, szerelmi vigasz és egyéb nyavalya ellen. Arra biztat, “hogy lábtörés nélkül elérek a célig”, s a célnál már meg ne álljak, irányítsak és csússzak tovább, és azon is túl, mert arra is vár egy újabb kaland. A hatvanas évek közepén Kormos István biztatására fordul a gyermekirodalom felé, s ettől kezdve verseskötetei mellett egyre-másra jelennek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi. És sikerült neki, rálelt arra a hangra, mellyel kitűnt, mely örökre megmarad gyermekben és felnőttben egyaránt. Csukás nem engedi, hogy komolyan vegyem a komolyat, noha ő maga komolyan színt vall közben. Önmagát is segíti “a lépcsőn”, angyalszárnnyal vezetve saját útját is. Ezen a héten Csukás István Január lekocok a lépcsőn című versével búcsúzunk a januártól, hogy köszönthessük a februárt. Csukás István: Január lekocog a lépcsőn Január lekocog a lépcsőn, hóval teríti a vedlett falakat, itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr, ahol a kabátja elszakadt. Vigyázva lépkedek a hóesésben, meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig, fehér lett üstököm, s a hátamon habzó angyalszárny világít. Lábammal írom most a verset, e séta lesz most a költemény, bár összevissza ritmusban lépeget, de azért van benne zene és remény, hogy lábtörés nélkül elérek a célig, s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra, válluk vonogatva elmaradnak a fák, sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa. Kisandítok a hó alól, a tél alól, sirály sípol, beérkező vonat dudál, kemény sarokkal hersegve csúszkál s a jégbe monogramokat vés február!

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható. Alapelvek: http://cultura.hu/alapelvek/

hymnus_1823.jpg

firka2.jpgMeglepő felfedezést tett a történészek egy csoportja; középkori köteteket tanulmányozva tűntek fel nekik az oda nem illő ábrák a könyvek lapjain. Erik Kwakkel, a Leideni Egyetem kutatója néhány éve foglalkozik ezekkel az illusztrációkkal: az "irkafirkákkal".

Ezek a 800 évvel ezelőtti rajzok pontosan ugyanolyanok, mint amilyenekkel mostanában szórakoztatják magukat a diákok az unalmas órákon: akadnak emberfejek, betűk, vonalak, egyszerű pálcikaemberek és karikatúrák is. Erik Kwakkel az egyik kutatása során találta meg a könyvet, amely tele van firkákkal.

firka3.jpg

Forrás: Szeretlek Magyarország

konyv.jpgHa már egy olyan könyved sincs otthon, amit még nem olvastál, ha már senki nem tud olvasnivalót ajánlani, akkor ez a játék Neked való! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában!

Nyomtasd ki vagy készítsd el magadnak ezt a listát, és menj végig az összes tételen a 2015-ös év folyamán! Minden ponthoz külön könyvet olvass, a kategóriákat összevonni nem ér! Felkészültél? A siker Rajtad áll!

2015-ben elolvastam 

1. egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal.

2. egy klasszikus romantikus könyvet.

3. egy könyvet, amiből film is készült.

4. egy könyvet, ami ebben az évben jelent meg.

5. egy könyvet, aminek a címében számjegyek szerepelnek.

6. egy könyvet, aminek szerzője még nincs 30 éves.

7. egy könyvet, aminek szereplői nem emberek.

8. egy vicces könyvet.

9. egy könyvet, amit nő írt.

10. egy misztikus vagy krimi könyvet.

konyvtarosok 2015.01.04. 16:15

A hónap verse

ballag.png

konyvkaracsonyfa.jpg

süti beállítások módosítása