SPIRÓ GYÖRGY

TAVASZI TÁRLAT

„Elképesztő, ha egy háborús városban működik a telefon” – érzékelteti az író a korabeli viszonyokat. Valóban elképesztő. Az 1956-os forradalom kellős közepébe csöppenünk; az utcán lőnek, súlyos sebesülteket hoznak be a kórházba, ahol hősünk Fátray Gyula egy műtét után lábadozik. Mentők szirénáznak, éppen most darabolják a Sztálin szobrot az EMKE-nél, és igen, a telefon működik: sőt áram is van, és a csapból folyik a víz. Az emberek élni akarnak, és az utolsó pillanatig nem tudják elképzelni, hogy velük is megtörténhet az, ami a szomszéddal, baráttal, kollégával…

Az író a Műcsarnok 1957-es tavaszi országos kiállításának a megnevezését – Tavaszi tárlat - veszi kölcsön regénye címének. A mű cselekménye valós tényeken alapul, a benne felsorolt művészek közül még most is élnek néhányan.

Főhősünk tehát a kórházból hazatér, és otthon pihen még két hétig, de közben működni kezd a kádári megtorló gépezet. Fátray elvtárs (eredeti nevén Klein Gyula) egy újságcikk nyomán bekerül a darálóba, és hiába minden igyekezete: kollégái elfordulnak tőle, és persze jön az igazolóbizottság, a megalázó motozás.

 

Fátray az igazát keresi, de már-már feladja, és halálraítéltként közlekedik az utcán. Senki nem törődik vele, még ostobácska felesége sem (aki a Műcsarnok vállalatnál gépíróként már lassan művésznek érzi magát), és ekkor jön a segítség…

Arányos, szépen megszerkesztett regény, sehol nincs benne üresjárat, és az olvasó lassan Fátray szemével kezdi látni a világot. A világot, ahol a fő cél, hogy mindenki féljen, bármely társadalmi réteghez vagy felekezethez tartozik az illető.

Hősünk már a háború előtt az illegális párt tagja volt (persze ezt nem igazolták vissza), azt hitte a háború után, hogy na, most talán eljött az ő ideje, még a nevét is magyarosította („csak az y ne lenne a végén”). De sajnos ebben a világban nehéz kiigazodni.

Azt, hogy milyen világ volt ez valójában, pontosan megtudhatja az olvasó Spiró György könyvéből (Spiró György: Tavaszi tárlat, Magvető Kiadó, Budapest, 2010), ha elkezdi olvasni. Utána úgysem bírja letenni…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr322402251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása