A mézeskalács sütés régóta az egyik karácsony előtti rítusunk, sőt, már az adventi vendégfogadásnak is szerves programja. Most, hogy a gyerekeim nagyok, és néha az ő barátaik is beszállnak, már egész kreatív alkotásokat hoznak létre. Nincs jobb, mint együtt ügyeskedni/ügyetlenkedni, elereszteni a fantáziánkat és mindenféle alakzatot "gyártani", amiről néha csak a sütés után derül ki, hogy minek is lesz jó:  sütinek, fenyődísznek, mókás ajándéknak, dekorációnak, vagy legjobb, ha ott helyben felfaljuk, hogy ne lássa meg senki. A mézeskalács készítésben az még a jó, hogy erősen emlékeztet a gyerekkori gyurmázására, (de jobb az íze) és hogy csak jókedvűen lehet csinálni. A sülő mézekalács illata pedig, ami bejárja a lakást, egész életünkben elkísér. (Sajnos ugyanez elmondható az égett mézeskalácsról is, úgyhogy vigyázat a sütési időre!) Tuti receptje sokmindenkinek van. Mindenki olyat szeretne, ami azonnal puha lesz, nem kell két hétig lezárt pléhdobozban tartogatni... Ha elszántad magad, hívd össze a barátaidat, (nem magányos műfaj!) és próbáld ki ezt! Nem biztos, hogy puha lesz, de reménykedjünk...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.