Tanulókkal játszó

Magas teremtmény

Mindenségnek látszó!

Karcsú, bak Remény!

Kinél ők puskáznak,

A sok tudatlan

S mint a nagy tanárnak

felel úntalan.

Minden szerdán mit feleltetsz?

Emelt a TZ-m?

Miért pont itt és most viccelsz

Emeltet tenném?

Maradjon középnek!

Az emelt halál;

Hiszek a jegyeknek:

De megbukok ám.

Fejem életekkel

Végig ültetéd

Csilingelő verssel

Agyam éltetéd.

Rám ezer oldallal

Szórtad a magyart

S néha még humorral

Fűszerezted azt.

Gondolatim szerda este

Mert tanultam én,

Repkedtek az oldalakkal a TZ felé.

Egy híjját ismertem

Tudásomnak még:

Letitől(?) elkértem,

S megtanultam én!

Jaj, de az életek

Elhalványulnak.

Csilingelő versek

Kimaradoznak.

Megszerzett tudásom

Ürességre vált:

A bizonyítványom

átlag alá szállt.

Óh! Csak ötöst adtál volna.

Csak ötöst nekem.

Mert erre a produktumra

ötös járna, nem?

Ötössel a búkat

elfelejteném

S a jó tanulókat

Nem irigyelném.

Kapj el, óh Reményi!

Kapj el engemet

Mert az érettségi

Pokolra vezet!

Érzem: ötösökbe

Volt erőm elhágy,

Testem, lelkem végre

Csakis haza vágy!

Nekem már a vers rímtelen,

A dráma kihűlt

A hosszú próza szavatlan

A dolog eldőlt.

Jó kis magyarórák!

Költő életek!

Vers! Regények! Drámák!

Isten véletek!