Szeptemberben mutatták be Thomas Bernhard Heldenplatz c. darabját Bécsben, a Josefstadtban. A Heldenplatzon (a bécsi Hősök terén) sokat jártunk, számtalanszor megcsodáljuk a lovas szobrok barokkos lendületét, és mindig elmondom a diákseregnek, hogy ez a tér nemcsak a Habsburgok miatt nevezetes, hanem arról is, hogy a bécsiek ott fogadták Hitlert. Feketéllett a tér, zúgott a tömeg.

Neves frankfurti lap tudósít arról, hogy mennyire más ez az előadás, mint a régi, a huszonkét évvel ezelőtti. Akkor a Burgtheaterben óriási botrány tört ki, polgárháborús hangulat, rendőrkordon, füttyorgiák a földszinten. Pusztán azért, mert Bernhard ebben a művében sem kímélte Ausztriát: „beszélsz valakivel / kiderül idióta / minden bécsiben ott egy tömeggyilkos…” stb. 1989 óta Bernhard a grinzingi temetőben nyugszik. (Még véletlenül sem a Központi Temetőben.) Nem messze tőle a főszereplő Wolfgang Gasser. Most sokkal enyhébb előadás született, nincs botrány, az államelnök is átsétált a Burgból.

*

      A tanuló kérdez. Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.) A válasz:„… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”

*

      Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:

                             „A kő-béka lassan ment.

                              A kő-béka lassan ment.

                              Kitépték az éjfél szőrét,

                              lenyúzták a hajnal bőrét.

                              A kő-béka lassan ment.”

      Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors, erőszakos és kegyetlen cselekvéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.

*

      Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:

                             „Lassú rívásba

                              Kezd a gitár.

                              Széttörnek a reggel

                              Kelyhei már.”

      Csodálatos, hogy mi minden ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:

                              „Akinek egy gitárja van….

                                (…)

                                Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely

                                suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”

      Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”. (A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.)

      A varázslatos költemény így fejeződik be:

                             „Ha lenne egy gitárom….”

*

      „Mindenkinek van egy (igaz)története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)

*

      József Attila a semmiből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvelt. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.

*

      Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni némely versmondó lányt vagy fiút, az idegen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza. Egyelőre.

*

      A bécsi Központi Temetőben.  A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet, és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.

      A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. (Wotruba) Szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.

2010. okt. 31.

 

 

1 komment

Címkék: ladányi

A bejegyzés trackback címe:

https://bagolyhir.blog.hu/api/trackback/id/tr752435642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyoz 2010.11.11. 12:43:31

A meghökkentő, szimbolikus versek fő érdeme, hogy az érzelmeinkre hatnak, megmagyarázhatlan módon, a szavak asszociatív jelentésével. Az ilyen versekben sokszor ne az értelmet, hanem a hangulatot kell keresni.
Aki megérzi ezt, az megkapja a művészettől a pillanat varázsát.
süti beállítások módosítása